2018. november 14., szerda, Aliz

A Férfi Felelősség Fája Kispesten

Kispest
2018. április 18. szerda Írta: Csizmadia Viola

Mától egy kis diófa szimbolizálja és emléktábla hívja fel a figyelmünket arra, hogy milyen fontos a férfiak szerepe a családban. A Simonyi Zsigmond utca és az Üllői út kereszteződésében lévő Helikocka közelében elültetett facsemete jelképezi férfi és nő szövetségének megerősítését a gyermeknevelésben, családösszetartásban és a jövő nemzedék számára élhető társadalom kialakításában – tudtuk meg Bedő Imrétől, az ötletgazdától.

„A jövő otthon épül!”- áll azon az emléktáblán, amelyet az önkormányzat és a Férfiak Klubja közösen állított Férfi Felelősség Fája mellé Kispesten. A 2013-ban megalakított Férfiak Klubja azon dolgozik, hogy hitet adjon a jelen férfitársadalmának, hogy szükség van rájuk a családban, hiszen ma a válások megnövekedésével, egyes szakmák például a pedagóguspálya elnőiesedésével gyerekeink, se a fiúk, sem pedig a lányok nem látnak férfiviselkedési, családban való férfi és nő közötti együttműködési mintát maguk körül. Szeretnénk tudatosítani bennük, hogy nagyobb szükség van rájuk, mint valaha, és bizony nélkülözhetetlenek a családban! Ezért is indították ezt a mozgalmat, amelynek keretében már csaknem 40 városban például Gödöllőn, Pomázon, Egerben, ültettek fát. Azt mondja a nép bölcselet, hogy aki fát ültet az a jövőre gondol. Hagyomány az is, hogy gyermekszületéskor egyes vidékeken diófát ültettek az újszülöttnek. A diófa szimbolikus, hiszen ez a fafajta sok gondoskodást, törődést igényel, sokára fordul termére – meséli Bedő Imre.

Az önkormányzat támogat minden olyan civil kezdeményezést, amely jelképes üzenetet hordoz, és a családról, a felelősségvállalásról szól. Azért is választottuk ezt a frekventált közlekedési csomópontot, mert szeretnék, ha azok, akik erre sétálnak, néhány percre elgondolkodnának az emléktáblán megfogalmazott üzeneten is – mondta Gajda Péter polgármester.

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.