2018. december 12., szerda, Gabriella

Újabb pályázatok kerületi civileknek

Kispest
2018. március 20. kedd Írta: Csizmadia Viola

Áprilisban már pályázhatnak a kerületi civil szervezetek az önkormányzathoz támogatásért programjaik megvalósításához, és várhatóan ugyancsak abban a hónapban dönt a képviselő-testület arról, hogy újra indítják a társasházak felújítását segítő alapot – hangzott el többek között a kispesti civil fórum tavaszi összejövetelén.

Elsőként Gajda Péter polgármester adott rövid tájékoztatást a tavaly novemberi fórum óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről és a várható feladatokról. Gajda Péter beszélt arról, hogy az önkormányzat idei költségvetése, amelynek főösszege több mint 11 milliárd forint, a korábbi évekhez hasonlóan egyensúlyra törekvő, stabil költségvetés. A takarékos gazdálkodás mellett idén is lesz forrás a kerület kiegyensúlyozott működtetésére, az oktatási intézményeknek biztosított, szabadon felhasználható önkormányzati egy-egy millió forintos támogatásra, az intézmények színvonalas fenntartására és azokra a fejlesztésekre, amelyeket a polgármesteri program alapján erre az évre ütemezett az önkormányzat. Központi támogatás nélkül, alapvetően saját forrásból folytatódnak a megkezdett vagy beígért beruházások és fejlesztések. Példaként említette a Pannónia iskola tetőterének beépítését, a Kispesti Egészségügyi Intézet előterének 150 millió forintos rendebtételét, a Városház tér szépítésének és a tavasszal átadásra kerülő vizes játszótér második ütemét, a lakótelei kis parkok felújítását, a térfigyelőrendszer lakossági igényeknek és a szakmai elvárásoknak megfelelő további bővítését, valamint a Családok Átmeneti Otthonának újabb három lakással való bővülését.

Kérdésekre válaszolva a polgármester kitért a Határ úton évek óta uralkodó állapotokra. A fórumon szintén résztvevő Burány Sándor megerősítette, hogy a kormány nem fogadta el azt a kerületi kezdeményezést, hogy a Határ út kerüljön közigazgatásilag is Kispesthez, és legyen a kerület feladata az itt folyó átépítés befejezése. Ugyancsak kérdésként merült föl az új Galvani híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat, amely Kispestet és Ferencvárost egyaránt komolyan érinti. Mivel az eredeti elképzelést, a kétszer kétsávos autóutat, amely a két kerületet elválasztó Kiserdőn menne keresztül elvetették, ezért ígéret van arra, hogy olyan megoldás születik, amely megfelel az itt élőknek is.

Az önkormányzat kiemelt céljai között szerepel, hogy végre megoldódjon a Határ úton és környékén élők védelme, kisebb zaj- és légszennyezés mellett élhessenek az itt lakók. Elfogadható lenne, hogy a jövőben a Határ út szervizút maradna a Wekerlén élőknek, és a forgalmat a föld alá vinnék, így az erdő is megmaradhatna – tette hozzá Gajda Péter. A fővárossal közösen nyert mintegy 300 millió forintos kerékpárút-fejlesztési pályázatról a polgármester elmondta, hogy akár már a jövő év elején elkezdődhet az utak építése, korszerűsítése.

Ez alkalommal jelentette be azt is, hogy a tervek szerint újraindítják a 2010 előtt már létrehozott társasházaknak szánt 25 millió forintos felújítási alapot, amelynek kiírásáról majd a képviselő-testület dönt áprilisban.

Vinczek György alpolgármester pedig arról adott tájékoztatást, hogy áprilisban pályázhatnak a civil szervezetek a meghirdetett önkormányzati pályázatra. Pályázni lehet civilek által szervezett programokhoz, sporttámogatásra (egyéni és csapat), táboroztatásra, egészségmegőrző programokra és egyházi intézmények, templomok felújítására.

A fórum második részében Danielisz Béla főiskolai tanár és Sikó Ildikó településbiztonsági tanácsadó tartott előadást „A település biztonsága, környezetünk biztonsága – hogyan óvhatjuk egészségünket és környezetünket!” címmel a környezettudatos életvitel fontosságáról és a szemléletváltás fontosságáról. Az előadás már a hatodik állomása volt annak a hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel, illetve a környezeti neveléssel kapcsolatos szemléletformáló programnak, amelyet gyerekek és idősek számára indított az önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium pályázati támogatásával.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.