2018. november 17., szombat, Hortenzia és Gergő

A szociális munka napja a KMO-ban

Kispest
2017. november 09. csütörtök Írta: Csizmadia Viola

Idén már munkaszüneti nap az ágazatban dolgozóknak november 12-dike, a Szociális Munka Napja. Mivel ez most hétvégére esik, ezért az önkormányzat fenntartásában lévő intézményekben dolgozók 2018. január 31-ig vehetik ki a nekik járó szabadnapot – mondta Gajda Péter polgármester azon az ünnepségen, amelyet ez alkalomból tartottak a KMO-ban, ahol elismeréseket adtak át a kiemelkedő munkát végző szociális munkatársaknak.

A polgármester beszédében kitért arra, hogy sajnos még mindig nem tart ott az ágazat, hogy ezen a napon arról tudnánk beszámolni, hogy az állam, vagy az intézményeket fenntartó önkormányzat megfelelően tudná elismerni, bérekben is kifejezni azt a pótolhatatlan, felelősségteljes munkát, amelyet végeznek. Nem tudni, hogy miért tolódnak mindig hátrébb, maradnak ki a közös gondolkodásból állami szinten az ágazatban dolgozók. A kerületi önkormányzat megbecsüli munkájukat, köszönetét fejezi ki a kerületi intézményekben dolgozóknak, ezért is alapították három évvel ezelőtt azt az elismerő oklevelet, amelyet a szociális gondoskodás területén végzett kiemelkedő munkájáért adnak át. A munkakörülmények javításáról pedig folyamatosan tárgyalnak az ágazat érdek-képviseleti képviselőivel – tette hozzá.

Varga Attila, a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke arról beszélt, hogy bár mindenki megérdemelné, de ebben az évben csupán négyen kaphatnak elismerést.

Vinczek György, a szociális területért felelős alpolgármester egy szomorú aktuális eseményen példáján mutatta meg azt a munkát, amelynek legfontosabb alapjai az emberség, az odafigyelés, a szeretet, a felelősség, a kötelességtudat, az önzetlenség. A kerületi nyugdíjasházban november elsején keletkezett tűz idején lehetett látni, megtapasztalni azt a tudást, szakértelmet, amely a sérültek, az idősek mentésében, ellásában a gondozók, a civil szervezetek nyújtottak.

A szociális gondoskodás területén végzett kiemelkedő munkáért önkormányzat Elismerő Oklevélben részesült BESENYEI LÁSZLÓNÉ, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat munkatársa, aki 1996 óta a dolgozik a Wekerlei szakmai egységben a házi segítségnyújtásban, mint szociális gondozó.

Az Idős Emberek Gondozásáért Lázár Margit Zongoratanárnő Emlékére Alapítvány jutalmazottja NAGYNÉ KOVÁCS VERONIKA, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat munkatársa, aki 1991 óta a Wekerlei Szakmai Egységnél technikai dolgozóként kezdte munkáját, és azóta is itt dolgozik.

Az Idős Emberek Gondozásáért Lázár Margit Zongoratanárnő Emlékére Alapítvány másik jutalmazottja KERTI HAJNALKA szintén a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat munkatársa, aki 2011. november 6. óta alkalmazottja a Szolgálat Csillagok Napközi Otthona Szakmai Egységének.

A Kispesti Gyermek Zsivaj Alapítvány elismerő oklevelét nyújtotta át Turbéky Rita kuratóriumi elnök CSOMÓ JUDIT-nak, aki 2012-ben kezdett dolgozni a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrumban, mint a Gyermekjóléti Központ családgondozója.

Az ünnepségen részt vettek a Kispesti Szociális Centrum, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat, a Vöröskereszt, a karitász szervezetek és a Polgármesteri Hivatal szociális területen dolgozó munkatársai, valamint a képviselő-testület tagjai, Bogó Józsefné, Ékes Gábor, Lazányi Ferenc, Teknős Ferenc, akik szívesen fogadták Aradi Tibor és Varga Ferenc József humoristák műsorát.



© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.