2018. december 12., szerda, Gabriella

Megújulnak a tálalókonyhák is Kispesten

Kispest
2017. július 25. kedd Írta: Csizmadia Viola

Az új tanév kezdete előtt, várhatóan augusztus 18-ra elkészül a tálalókonyha-felújítás a Bolyai iskolában. A munkálatokra az önkormányzat csaknem nettó ötmillió forintot tervezett költségvetésében.

A Külső-pesti Tankerületi Központtal kötött együttműködési megállapodás és vagyonleltár szerint 2017. január 1-jétől nem kerültek átadásra az oktatási intézményekben lévő főző- (Bolyai, Eötvös, Vass, Puskás) és tálalókonyhák, és ehhez tartozó étkezők sem, így az ezekkel kapcsolatos felújítások az önkormányzatot terhelik. A konyhák műszaki és higiéniai állapotát Budapest főváros Kormányhivatala rendszeresen ellenőrzi – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől, aki a Bolyai iskolában folyó felújítási munkák során arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Vass iskolában is hamarosan megkezdődik az ott lévő tálalókonyha felújítása, amely szintén része annak az intézmény-felújítási programnak, amely keretében évente 500 millió forintot költ az önkormányzat többek között a fenntartásában lévő óvodák, bölcsődék korszerűsítésére.

A beruházást lebonyolító Vaműsz igazgatója, Kránitz Krisztián igazgató elmondta, hogy a teljes burkolatcsere (csempe 65 négyzetméter, csúszásmentes és kopásálló járólap 30 négyzetméter) mellett a burkolatok alatt lévő vezetékek (hideg-melegvíz, szennyvíz) helyére is újak kerülnek. Az elavult világítótesteket LED-lámpákra cserélik, valamint a nyílászárókat is felújítják. Az étterem felőli részen a festett tálcatartó helyére rozsdamentes tartó kerül.

Az egyéb felújítások és a mintegy 104 négyzetméternyi festés és 76 négyzetméternyi mázolás után a tálalókonyha könnyebben tisztán tartható, a gyerekek számára kulturáltabb és a dolgozóknak pedig biztonságosabb lesz.

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.