2018. november 17., szombat, Hortenzia és Gergő

Strandröplabda diákolimpia az uszodakertben

Kispest
2017. máj. 23. kedd Írta: Csizmadia Viola

Megkezdődtek a Strandröplabda Diákolimpia idei versenyei.  Ebben az esztendőben 220 csapat nevezett a döntőre, három korosztály, tizenkét versenyszámára, amelyeket a Kispesti Uszoda napozókertjének pályáin rendeznek meg. A versenyek nyilvánosak és május 23-tól 26-ig tartanak.

Mint azt Kerekes Balázstól, a Kispest SE elnökétől megtudtuk, a korábbi évek hagyományainak megfelelően a Magyar Röplabda Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség idén is megrendezi a Strandröplabda Diákolimpiát. A versenyeket három korcsoportban és két kategóriában rendezik meg a fiúk és a lányok számára. Az amatőrök 4 fős csapatban mérik majd össze erejüket, míg a párosok nyílt kategóriában versenyeznek, azaz itt az igazolt versenyzők és a vállalkozó kedvű amatőrök mérhetik össze tudásukat. Az első napon a VI., (1997-1999-ben született), a második napon az V., (2000-2001-ben született), a harmadikon pedig a IV. korcsoport (2002-2003-ban született) versenyeit rendezik meg. Csak a hatos korcsoportban 67 csapat, csaknem 370 versenyzője röplabdázik majd – mondta Kerekes Balázs.

A versenynek helyet adó Kispesti uszoda igazgatója, Tóth András kérdésünkre elmondta, bár jelenleg az uszodakert egy része építési terület, hiszen még javában tart a két kültéri medence próbaüzeme és zöldterület rendezése, a versenyt ettől jól elkeríthetően, biztonságosan meg tudják rendezni. A kertben lévő hét homokos strandröplabda-pályából ugyan a továbbiakban hat marad, de még így is az intézmény marad a strandröplabdázás bázisa.

A házigazda önkormányzat nevében Kertész Csaba alpolgármester köszöntötte a résztvevőket és a szervezőket. Kispestet általában sportszerető kerületnek ismerik, hiszen a futballon kívül itt számtalan sportág, így az ökölvívás, a birkózás, az asztalitenisz, a tenisz, a kézilabda, technikai feltételei adottak, vagy arra törekszik az önkormányzat, hogy minél jobb feltételek között sportolhassanak. Példaként a KAC-pályán hamarosan megépülő kézilabdacsarnokot említi az alpolgármester, amely minőségi fejlődést hozhat a város sport- és közösségi életébe.

Könnybe lábad ma Magyarországon annak a szeme, aki ennyi strandröplabdázó gyereket lát. Minden rekord megdőlt az idei versenyre jelentkezéskor – mondta a Magyar Röplabda Szövetség Strand- és Szabadidős Röplabda Bizottságának elnöke, Bánki Ágnes, aki örömmel jelentette be azt is, hogy óriási lehetőséget jelentene a sportág életében, ha a röplabdázás is bekerülhetne a látványsportok közé, és így a klubok, az egyesületek jogosultak lennének a tao-támogatásokra is. Erről júniusban dönt majd az országgyűlés.

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.