2018. november 16., péntek, Ödön

Természetfotók a Városháza Tárlaton

Kispest
2016. december 07. szerda Írta: Csizmadia Viola

Immár ötödik alkalommal írta ki a kispesti önkormányzat „Városi ember és a környezet” című fotópályázatot. A 2016. évi „Városi ember és a környezet” című felhívására összesen 19 pályázó 62 fotóval jelentkezett. A fotókból készült kiállítás január végéig látható a Városháza Tárlaton.

Nagyszerű munkák érkeztek az idén ötödik alkalommal kiírt pályázatra. A gyerekek nyitott szemmel járnak a városban, felfedezik a szépségeket, vagy éppen felhívják figyelmünket a nem tetsző dolgokra, a változtatnivalókra is. Évről, évre egyre jobb pályamunkák érkeznek – mondta Gajda Péter polgármester az ünnepélyes kiállítás megnyitón a Városháza aulájában.

Nagyszerű munkák érkeztek, hangsúlyozta Horváth Tamás szakmai értékelésében, amelyben először rövid visszatekintést adott a képzőművészet és a valóság kapcsolatáról, a fotózás születéséről. A képek, így a fotózás is a valóság újrafogalmazása arról, mit lát, mit érez az alkotó a valóságról. A jó fotó elkészítésének alapja a „jó szem”, a meglátás. A kispesti gyerekek, fiatalok képein öröm végignézni, mert szép és értékes anyag jött most össze – emelte ki a képek láttán.

Városházán tartott kiállítás megnyitón Gajda Péter polgármester, Bogó Józsefné, az önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnöke, valamint Tóth Tibor, a bizottság szakértője adták az önkormányzat díjait.

Díjazottak:

I. kategória - Ember és a környezet

1. helyezett: Szilas Kincső (Erkel F. Ált. Isk. 8.b): „Természetes virágcserép” c. képe

2. helyezett: Horváth Zita (Károlyi M. Gimn. 9.o.) „Az Élet utat tör magának” c. képe

3. helyezett: Balatoni Viktória (Ady E. Ált. Isk. 6.b) „Tükörvilág” c. képe

II. kategória - Az élő természet képbe zárt pillanatai

1. helyezett: Vizi Veronika (Erkel F. Ált. Isk. 8.b) „Gyönyörű elmúlás” c. képe

2. helyezett: Balatoni Viktória (Ady E. Ált. Isk. 6.b) „Az éjszaka vándora” c. képe

3. helyezett: Kratochwill Réka (Erkel F. Ált. Isk. 6.a) „A Cedrus deodara 'Pendula' különleges termése” c. képe

III. kategória - Környezetvédelem

1. helyezett: Szilas Kincső (Erkel F. Ált. Isk. 8.b) „Csak szelektíven!” c. képe

2. helyezett: Horváth Zita (Károlyi M. Gimn. 9.o.) „Ujjáéledés” c. képe

3. helyezett: Mátrai Hajna Csilla (Erkel F. Ált. Isk. 6.a) „Utcasarki szemétparti” c. képe

Makró különdíj: Benkő Nóra (Erkel F. Ált. Isk. 8.b

 

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.