2018. november 17., szombat, Hortenzia és Gergő

Wekerlei könyvkapocs

Kispest
2016. november 30. szerda Írta: Csizmadia Viola

Január 23-től új otthonában, megszépült és felújított épületben fogadja ifjú olvasóit a Wekerlei Könyvtár. A régi épületből az utolsó 800-1000 kötetet wekerlei általános iskolások, a Deák gimnázium tanulói és helyi önkéntesek csatárláncban juttatták el a Kós tér 9. szám alá.

Dudaszóra indították útjára az első könyveket a Kós tér 15. szám alatt található alig 37 négyzetméteres könyvtárhelyiségből a Kós tér 9. szám alatt lévő, mintegy hetven négyzetméteres az új könyvtár felé, ahol január 23-tól várják az olvasókat.

Az élő könyves lánchoz bárki csatlakozhatott. Itt most elsősorban a Kós, az Erkel és a Hungária iskolából, illetve a Deák gimnáziumból vannak mintegy 250-en. Az akcióval, a költözésen és a közösségépítésen túl az volt a célunk, hogy a wekerleiek érezzék, ez a kis könyvtár itt Wekerlén, az övék – mondta az esemény ötletgazdája, Szabó Mária, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár igazgatója. Mint az igazgatótól megtudtuk a csaknem 7000 kötetet számláló Wekerlei Könyvtár, amely a Wekerlei Kultúrház részeként működik, alaposan kinőtte már régi otthonát, és évek óta költözésre várt. Az új helyszín, a Kós Károly tér 9. szám alatti, közel 70 négyzetméteres, három helyiségből álló, önkormányzati fenntartású ingatlan már évek óta üresen állt, így kézenfekvő volt a könyvtár odaköltöztetése. Miután az önkormányzat képviselő-testülete megszavazta a kis wekerlei könyvtár elköltöztetését, nyáron megkezdődhetett a felújítás, amely 6 millió forintba került.

A mai szimbolikus könyvköltöztetésen résztvevők ebből az alkalomból stílusosan könyvjelzőt kaptak emlékül, és a hidegre való tekintettel a szervezők mindenkit meghívtak egy bögre jó forró teára is.

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.