2018. december 12., szerda, Gabriella

Megkezdődött az Ádám György sakk emlékverseny

Kispest
2016. november 10. csütörtök Írta: Csizmadia Viola

A vasárnap délutáni eredményhirdetésig 8 ország tíz csapata vesz részt azon a nemzetközi ifjúsági egyéni és csapat sakktornán, amelyet a kerületi önkormányzat támogatásával Kispesten rendez a Barcza Gedeon SC. Az idei versenyt, és mostantól az összes kispestit is, Ádám Györgyről, a klub örökös szakosztályvezetőjéről nevezték el, aki 1990 óta tavaszi haláláig, nélkülözhetetlen tagja volt a sakkozók közösségének.

Az önkormányzat nevében Vinczek György alpolgármester köszöntötte a versenyző gyerekeket és a szervezőket, és külön tisztelettel a torna névadójának szüleit, édesanyját és édesapját, valamint feleségét. Ádám György hosszú évekig munkatársam volt a polgármesteri hivatalban, ahol bizony sokáig csak nagyon kevesen tudták róla, hogy mi mindent megtesz a sakkért, illetve a szellemi sportok, a táblás játékok népszerűsítéséért, illetve azokért a közösségekért, ahol ezeket próbálják megszerettetni a gyerekekkel – emlékezett az alpolgármester. Ez a verseny most és majd a jövőben is róla is szól majd.

 

Grimm György, a Barcza Gedeon SC alelnök/szakosztályvezetője, aki hosszú évekig volt Ádám György jobbkeze, és aki átvette a versenyek szervezését elmondta, 2016-tól ezt a sakktornát, tisztelegve pótolhatatlan sporttársuk és barátjuk sporttevékenysége előtt, Ádám György Emlékversenynek hívják ezentúl. Folytatni szeretnék az általa megkezdett és több mint egy évtizede tartó nemzetek közötti rendszeres baráti és sporttalálkozók, megmérettetések szervezését és megtartását. A verseny szervezéséről Grimm Györgytől megtudtuk, hogy 8 ország ( Lettország, Lengyelország, Moldávia, Szerbia, Szlovákia, Románia és Ukrajna) 10 csapat verseng majd a díjakért. A 4-4 fős csapatok mindegyikében legalább egy kislány tagja van, és a 16 éves csapattagok mellett egy valakinek 12 év alattinak kell lennie. Komoly verseny várható, hiszen az elkövetkező napokban szinte mindenki játszik mindenkivel, és lesznek villám és rapid versenyek is. A szervezést végző Barcza Gedeon SC hazánk legrégebbi és - testvércsapatukkal, a BEAC-cal együtt - a legnagyobb létszámú gyereksakk egyesülete – teszi hozzá.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.