2018. november 17., szombat, Hortenzia és Gergő

Határ úti megemlékezés '56-ról

Kispest
2016. november 05. szombat Írta: Csizmadia Viola

 

1956-os szabadságharcosok és önkormányzati képviselők hajtottak fejet az 1956-os forradalom és szabadságharc kispesti hősei előtt a Határ út és az Ady Endre út kereszteződésénél felállított kopjafánál.

Vinczek György alpolgármester – felidézve a 60 évvel ezelőtti november 4-ét, amikor megindult a szovjet támadás – arról beszélt, hogy tíz éve, az 50. évfordulón javasolta Porubszky István, hogy ezen a helyen, ahol november 4-én és utána is voltak fegyveres harcok, kopjafa álljon a kispesti szabadságharcosok emlékére. Elmondta, az idén elhunyt „Potyka bácsi” és a többi hős emlékét is őrzi az a tábla most került a kopjafa elé: „A hazáért vérüket áldozó kispesti ’56-osok emlékére állította Porubszky István „Potyka bácsi” kispesti szabadságharcos és Kispest Önkormányzata 2006-ban”.

Égi Pál szabadságharcos azt mondta, azokra emlékezünk a gyásznapon, akik felvették a harcot a hatalmas szovjet haderővel. Azt is hozzátette az 56-os Szövetség XIX. kerületi elnöke, hogy csak kampányszerűen emlékeznek meg az ’56-osokról, de reméli, az utókor nem felejti el az ’56-os hősöket. Csukás Irén, a POFOSZ XIX. kerületi elnöke Kispest 56 című könyvéből olvasott fel részleteket.

Megkoszorúzta az emlékművet a kispesti 56-os Szövetség nevében Jancsovics János és Égi Pál, a Történelmi Igazságtétel Bizottság képviseletében Palánky István és Porubszky Istvánné. A POFOSZ XIX. kerületi szervezetének koszorúját Csukás Irén, az 56-os Hagyományőrző Veteránok Világszövetségének koszorúját Apró József és Karácsony Ernő helyezte el az emlékmű előtt. Kispest Önkormányzatának képviseletében Vinczek György, Szujkó Szilvia, Teknős Ferenc és Varga Attila képviselők koszorúztak. A megemlékezés végén a résztvevők mécsest gyújtva emlékeztek a kispesti szabadságharcosokra.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.