2018. november 16., péntek, Ödön

Újabb ötletek a wekerlei piacra

Kispest
2016. november 01. kedd Írta: Prusinszki István

 

Az önkormányzat által rendezett második közös ötletelésen Kertész Csaba alpolgármester, Ékes Gábor és Ferenczi István önkormányzati képviselők, Berencz Ibolya főépítész, Füzes András építész-tervező, Vadon Etelka, a Társadalmi Kapcsolatok Irodájának vezetője, Horváth Gyula, a Kispest Kft. ügyvezetője, valamint a kistermelők és a wekerlei civilek képviselői vettek részt.

Vadon Etelka elmondta, hogy az önkormányzat a wekerlei kispiac felújítására 2013-ban készített koncepcióterv aktualizálásával szeretne indulni a Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett Tér-Köz pályázaton, ahol legfeljebb 250 millió forintos támogatás nyerhető el, és 35 százalékos önrészt kell biztosítani.

Több mint 120-an töltötték ki az interneten a „Közös piac, közös tervek” című kérdőívet. A kérdőívet kitöltők fele hetente egyszer, negyede havonta egyszer jár a kispiacra, többségük elsősorban friss zöldséget és gyümölcsöt, valamint kistermelői árut vásárol. A kérdőívre érkezett válaszokból kiderült, hogy a vevők többsége a hazai kistermelői árut részesíti előnyben, továbbá lényeges szempontnak tekinti a kedvező árat és a környezettudatos vásárlást. A válaszadók többsége a wekerlei építészeti stílushoz igazodó, energiatakarékosan üzemeltethető piacot szeretne az eddiginél zöldebb, parkosított környezetben.

Kovács Bence építész-tervező hangsúlyozta, hogy a felújított piac területe a jelenleginél kisebb lesz, mert az új épületeket a telekhatáron belül, három-négy méterrel beljebb kell felépíteni. Az alapterület csökkenése azonban ellensúlyozható időszakos kitelepülésekkel, kizárólag kiemelt rendezvények – például bolhapiac vagy ruhabörze – idején használt összecsukható asztalokkal, egyes részeken pedig kétszintes épületet is lehet emelni. A beépítettség nem teszi lehetővé az állandó fedettséget, de ideiglenesen kihúzható tetőponyvákat el lehet majd helyezni, és az üzletek külső arculata is egységesebb lesz – tette hozzá a tervező.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.