2018. december 12., szerda, Gabriella

Nyárbúcsú a Templom téren

Kispest
2016. szeptember 25. vasárnap Írta: Csizmadia Viola

 

Idén is közösen búcsúztatták el a nyarat a kispestiek. A KMO munkatársai változatos programokkal, neves művészek fellépéseivel, kézműves kirakodó vásárral várták a kerület apraját, nagyját. Az időjárás is kegyeibe fogadta az ez évi Mihály-napi búcsút a Templom téren és a Fő utcában. Bár sokan nem bíztak benne, az eső elmaradt, és a nap szinte egész nap melegen sütött a búcsúba érkezőkre.

A családias hangulatú nyárbúcsúztató esemény mindig esztendőben érdekes színfoltja a kerületi nagy rendezvényeknek. Igazi vásári forgatag, gyermekeknek és felnőtteknek szóló muzsika, és persze az elmaradhatatlan gólyalábasok fogadták az érdeklődő sokaságot – tudtuk meg Gábor Ilonától, a KMO igazgatójától, aki azt is elárulta,hogy néhány újdonságot azért becsempésztek a programok közé. Idén először volt pásztorkutyás birkaterelés-bemutató, amely oly annyira sikerült, hogy az elszaladt birkákat az esemény biztosításában résztvevő kispesti polgárőrök hajtották vissza a Batthyány utcai panelházak közül.

A szintén újdonságnak számító, és most először meghirdetett pogácsasütő-verseny egyik zsűritagja Vinczek György alpolgármester a libazsíros-burgonyás pogácsát dicsérte, és egy kicsit sajnálta, hogy nem volt a nevezett finomságok között tepertős.

Gajda Péter, az alkalmi polgármesteri fogadóóra után röviden köszöntötte az idén nyolcadik alkalommal megtartott nyárbúcsúztató rendezvényre kilátogatókat, és köszönetet mondott a kispestieknek azért a figyelemért, amellyel a kerületi önkormányzat munkáját támogatják.

Egész nap élénk volt az érdeklődés a KMO, az önkormányzat, ahol a képviselő-testület tagjai váltották egymást óránként, és a kerületi rendőrkapitányság információs sátra előtt. Munkatársaimmal igyekszünk minden olyan fontosabb kerületi családi programon, gyereknapon,wekerlei napokon, bringás reggelin jelen lenni, ahol találkozhatunk a kispestiekkel, hiszen minden alkalom segít abban, hogy a kispestiek jobban megismerjék munkánkat, vagy felhívjuk a kerületben élők figyelmét azokra a trükkökre, amelyekkel mostanában a bűnözők, például az úgynevezett „unokázós”, próbálkoznak – mondta Marticsek János rendőr alezredes, kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője. A mostani bemutató alkalmával békésebb programot kínáltak a rend helyi őrei, mert a gyerekek felpróbálhatták a rendőregyenruhát, a tányérsapkát, megnézhették közelebbről a gumibotot, de akinek volt kedve tenyérnyomatot is készíthetett.

A Kispesti Kaszinó kertjében ismét volt családi népi játszoda és Kis pásztor játszóház, teknőben húzás, és most lehetett először vásári perecet is sütni a helyszínen. Az elmaradhatatlan állatsimogató, pónilovaglás, körhinta is helyet kapott a Templom téren, valamint a Kispesti Kertbarát Klub őszi virág és dísznövény kiállítása sem maradt el a Kaszinóban.

A nagyszínpadon egész nap váltották egymást a fellépők: a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola diákjai, a Görömbő Kompánia, a Kisvirág Bábegyüttes. Az ebéd utáni szusszanás után az Obsitos együttes térzenével várta a kispestieket, majd folyamatosan mutatkoztak be a kerületben élő nemzetiségek, a görögök, a szerbek, a romák. A Garabonciás együttest Beleznay Endre humorista és Bódi Csabi mulatós hangulatú, színpad előtti alkalmi táncosokkal tarkított kívánságműsora követte.

A Fricska táncegyüttes fergeteges ritmusú műsorát Mahó Andrea és Pankotay Péter lágyabb dallamú operett és musical után az est fénypontjaként a Black Riders adott koncerten, amelyben az Art's OK TáncSzínház fiatal táncosai közreműködtek. Az egész napos programot Tűzzsonglőrök műsora zárta.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.