2018. december 12., szerda, Gabriella

Hulladék

Kispest
2016. szeptember 17. szombat Írta: a Szerk.

 

Már megint lomtalanítás van Kispesten? – kérdezték olvasóink, mert azt tapasztalják, hogy kerületszerte (Bozsik stadion környékén, a József Attila, a Szabó Ervin, a Nádasdy utcában) egyik napról a másikra hulladékhegyek keletkeztek. A kupacokban van minden, rossz televíziótól a háztartási szeméten át a komplett bútorokig.

Az önkormányzat évek óta szélmalomharcot folytat az illegális hulladéklerakók ellen. Hiába a térfigyelő kamera, a folyamatos járőrözés, az sem tartja vissza a szemetelőket.

Volt olyan hely, például a Ferihegyi gyorsforgalmi út melletti kiserdőben, a „Servúdban” , ahol az önkormányzat többszöri felszólítása ellenére a tulajdonos nem törődött a területtel és a felhalmozott szemétért egyértelműen a hajléktalanokat tették felelőssé, rájuk haragudtak a környéken élők is. Mígnem kiderült, hogy a szemét nagy részét személyautóval hozzák besötétedés után, és az itt élő fedél nélküliek nem is láttak, nemhogy használnának olyan luxusholmikat, amelyek a titokzatos zsákokból kikerültek. Lakossági kérésre az önkormányzat kerítéssel próbálta megvédeni a területet.

De ez csak egy példa, és nem egyedi eset, hogy szinte esti rutinná, elfoglaltsággá válik a szemétkihordás az utcákra, terekre.

Hogy hol van ilyenkor a nemzeti öntudat, a lokálpatrióták büszkesége? Nem tudjuk. Mint ahogy azt sem, hogy miért válik természetessé egyeseknél, hogy nem fizetnek a szemétszállításért, hanem a közterületekre hordják a szemetet, zöldhulladékot, de sokszor az építési törmelékeket is.

Miért nem lehet azt megérteni, hogy a közterület is a miénk, vigyáznunk kéne rá közösen!

Az illegális szemetet pedig valakinek egyszer el kell takarítania, ami rengeteg pénzbe kerül. Ezt a pénzt általában az önkormányzat állja úgy, hogy közben más fontosabb dologtól, például a városüzemeltetéstől, az intézmények fejlesztésétől, a parképítéstől csoportosítja át ennek költségeit.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.