2018. november 14., szerda, Aliz

Kezdődik a nyári táboroztatás Kispesten

Kispest
2016. június 16. csütörtök Írta: Csizmadia Viola

Felújított faházakkal és épületekkel indul a nyári szezon az önkormányzat táborában Káptalanfüreden. A kerületi napközis tábor idén is ingyen, étkezési díj ellenében várja a kispesti gyerekeket a Vass iskolában, ahol a tartalmas programról most is a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár munkatársai gondoskodnak.

Az önkormányzat tavasszal írt ki pályázatot a Káptalanfüredi Ifjúsági Tábor hat elavult faházának felújítására, komfortosítására, átépítésére, valamint három új faház építésére. Májusban már jártunk a helyszínen, és megtekintettük az építkezést. Azóta befejeződtek a felújítások és az építkezések, a három új ház a fürdővel teljesen elkészült, így június elejétől már fogadhatja a diákokat a tábor – mondta Gajda Péter polgármester, akit két alpolgármesterrel, Vinczek György és Kertész Csaba, valamint Zubor Attilával, a Gazdasági Ellátó Szervezet vezetőjével és Bernát Péter kabinetfőnökkel ismét járt Káptalanfüreden. Az önkormányzat számára fontos, hogy korszerű és kényelmes legyen a tábor, és azok a kispestiek, akik itt nyaralnak, kedvező áron, komfortos körülmények között pihenhessenek. A káptalanfüredi nyaralási lehetőség feltételeiről, a hivatal Humánszolgáltatási Irodáján érdeklődhetnek a kispestiek. A kerületi napközis tábor idén is ingyen, étkezési díj ellenében várja a kispesti gyerekeket a Vass iskolában, ahol a tartalmas programról most is a Wekerlei Kultúrház és Könyvtűár munkatársai gondoskodnak.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.