2018. november 16., péntek, Ödön

Egészségnap óvodásoknak

Kispest
2016. január 20. szerda Írta: Csizmadia Viola

Az egészséges életmóddal ismerkedtek a kispesti óvodások a Forrásházban rendezett ovis egészségprogramon két egymást követő délelőtt. A programot tíz éve minden évben megrendezik az óvodásoknak.

Mintegy 10 éves múltra tekint vissza a Kispesti Óvodások Egészségnapja, amelyet korábban a Puskás iskolában, a régi pedagógiai intézetben tartottak, most először a Forrásház biztosított helyet és kulturált körülményeket a rendezvénynek – mondta Szücsné Juhász Csilla, az Árnyas óvoda vezetője, aki Bánáti Tibornéval, a Gyöngykagyló óvoda vezetőjével közösen szervezték a két egymást követő nap délelőttjén tartott eseményt. Hozzátette: a kispesti óvodákban mindennapos az egészségnevelés, nagy hangsúlyt fektetnek a testi higiéniára és a lelki egészségre is. Az egészségnap ennek a törekvésnek a megerősítése egy élményekben gazdag rendezvénnyel.

A tizenkét önkormányzati működtetésű kispesti óvoda mindegyikéből 30-30 ovis vett részt a programokon. A kisgyerekek különböző „állomásokon” ismerkedhettek az egészséges életmóddal. Először játékos tornán vettek részt, amelyet Dufek János, az Eötvös iskola testnevelője tartott, majd a mozgás után Godányiné Neumark Mária dietetikus vezetésével játékos formában ismerkedtek az ételpiramissal, és egészséges ételeket kóstolhattak. A harmadik állomáson a szájhigiéniáról és a fogmosás fontosságáról esett szó, míg az utolsó helyszínen hangszerterápia várta a gyerekeket: különleges hangszerekkel ismerkedhettek és ki is próbálhatták azokat.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.