2018. november 14., szerda, Aliz

Karácsonyi kívánság: fa örökbefogadás a Városháza téren

Kispest
2015. december 15. kedd Írta: Csizmadia Viola

December első hetében megtelt a Városházán lévő Kívánságláda a kispesti gyerekek ajándékkéréseivel. A legszerencsésebbek a kispesti Mikulástól és Gajda Péter polgármestertől személyesen vehették át csomagjaikat a hivatalban felállított karácsonyfa alatt.

Az idei kívánságláda talán legmeghatóbb és legegyedibb kérése egy kisfiútól érkezett, aki egy fát szeretett volna örökbe fogadni a Városház téren. Óhaja teljesült, így mától fa névtábla jelzi az örökbefogadó nevét az egyik platánon – mondta Gajda Péter polgármester azon a családias hangulatú ünnepségen, ahol a Mikulással (az örökifjú, kispesti világ- és Európa bajnok erőemelővel, Nick Árpáddal) átadták az ajándékokat a gyerekeknek, majd közösen kakaóztak az aulában.

Gombos Veronika, aki évek óta szervezi a város karácsony előtti programjait is például a lampionos felvonulást, kérdésünkre elmondta, idén is sok-sok levél, rajzos kérés érkezett a Városháza aulájában felállított kívánságládába. Sorsolás után most 12 kisgyerek kérése teljesülhetett. A gyerekek kértek fodrász-szettet, kreatív készletet, babát, vonatot, mini pénztárgépet, de nem hiányozott az évek óta slágerkérés, a legójáték sem.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.