2018. november 16., péntek, Ödön

Írott és íratlan szabályok

Kispest
2015. december 13. vasárnap Írta: a Szerk.

 

Kispesti ismerősöm meséli: „Ülünk a reggeli csúcsforgalomban a metrón. Tini lányok reggeli gyanánt jóízűen pizzát majszolnak. Szemben velünk egy nő kávét kortyol „cafe to go!” papír-bögréjéből. Mire az utolsó falatokat is lenyelik a lányok, egy ballonkabátos komótosan megterít aktatáskája tetején, amelyből előtte vaníliaillatú túrós táskát vett ki. A Népligeti megállónál beszáll egy-két hamburgeres, mögöttük beoson egy másik sült krumplival. Ülünk a szagok és az illatok kavalkádjában. Az egész olyan már, mint egy mozgó büfé! Pedig a metró kocsi ablakára felragasztott evést tiltó piktogramon elég jól látszik.

Ma senkit sem érdekelnek a szabályok” - kérdezi. Igaza lehet. Olyan érzése van az embernek, mintha életünk minden területén mindenki szabadon értelmezné a csehovi gondolatot, az örök érvényű igazságot, hogy „nincs szabály kivétel nélkül”. Na de, lassan olyan, mintha csak mindig kivételek lennének, mert aki nem az, az a többség szemében vagy hülye, vagy élhetetlen balek, vagy legalábbis csudabogár.

A szabályok, legyenek azok írottak és íratlanok, amelyek elviselhetővé teszik, tennék mindennapi életünket, kissé összekuszálódtak, szabadon értelmezhetőek, alkalmazhatóak. Már nem akadunk fenn azon, ha hangosan telefonál, utcán eszik, iszik, a boltban fizetés előtt lakmározik valaki, és csak magunkban dohogunk, ha mozgásunkat korlátozva tilosban parkolnak, vagy a sorban elénk furakszanak. Szemünk sem rebben, ha úton útfélen letegeznek bennünket, vagy durván beszólva reagálnak. A lányokról, asszonyokról nem sikk mostanság lesegíteni a kabátot, előreengedni őket a bejáratnál, átadni az idősek, terheseknek, nehezen mozgóknak a helyet a buszon, a metrón, a villamoson. Csak nehezen mozdulunk másokért bármiféle haszon, előny reménye nélkül csak azért mert… mert jól esik udvariasnak, figyelmesnek lenni, mert ez is hozzátartozik az együttéléshez.

Ha beszélgetünk, nem nézünk egymás szemébe, eloson tekintetünk a másik füle mellett. Köszönés helyett mostanság már csak valamit motyorgunk. Lassan nem mosolygunk egymásra, visszamosolyogni sincs sokszor alkalom.

Weöres Sándor mondja, hogy „a szabály semmit sem ér, ha elhatározásszerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.” Kérdezhetjük, hová lett belőlünk az ez irányú igény, és hová lett környezetünkből a követendő, jó példa?

Így ünnepek előtt, az adventi várakozásban gondoljunk arra, hogy bizonyos szabályokat mégiscsak betartunk, meglehet, hogy jobb lesz tőle a közérzetünk.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.