2018. november 14., szerda, Aliz

Jobb lett a világítás a Gábor iskolában is

Kispest
2015. szeptember 15. kedd Írta: Csizmadia Viola

Csaknem ötven százalékos megtakarításra számítanak a Gábor iskola fénycsőarmatúrái teljes cseréje után a szakemberek és a fenntartó. Az iskola világítását a tanév kezdéséig végeztette el az önkormányzat.

Az armatúracsere része annak világításkorszerűsítési programnak, amelynek keretében megújítjuk a kerületi iskolák tornatermeinek világítását. Itt az egész iskolai világítást kicseréltük, mintegy 3 millió forint ráfordítással – mondta el Kispest polgármestere. Gajda Péter hangsúlyozta, hogy a korszerűsítés eredményeként jelentős, várhatóan 50 százalékos energiamegtakarítást sikerül elérni úgy, hogy erősebb fényt kapnak a termek, így jobb világítás mellett tanulhatnak az iskola diákjai.

Dessewffyné Szabó Erzsébet igazgatótól megtudtuk, a munka – amelyet az iskolával egyeztetve végzett el a kivitelező – rövid idő alatt elkészült: az elavult, kevés fényt adó világítótesteket a tantermekben, a tornateremben, az ebédlőben és a folyosókon új, korszerű tükrös, rácsos armatúrákra cserélték.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.