2018. december 12., szerda, Gabriella

Új strandröplabdapályák az uszodakertben

Kispest
2015. július 06. hétfő Írta: Csizmadia Viola

 

Pályaavatóval egybekötve rendezték a Strandröplabda Magyar Bajnokság második fordulóját Kispesten. A Kispest Sportegyesület 15 millió forint pályázati pénzből három új és az öt felújított pályával várta a röplabdázókat a Kispesti Uszoda kertjében.

Vinczek György alpolgármester és Poór Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke nyitotta meg a rangos versenyt és adta át a pályákat. A Kispest Sportegyesület az MRSZ pályázatán nyert 15 millió forintból építtetett három új strandröplabdapályát a Kispesti Uszoda kertjében, valamint felújíttatta a meglévő ötöt.

 

Összesen nyolc pályán zajlottak a mérkőzések. Az országos bajnoki fordulóra rekordnevezés érkezett: a férfiaknál 23, a nőknél 20 páros lépett a hálókhoz. A férfiak mezőnyében a Meszlényi Tamás – Soós Izsák páros győzött, a női versenyt a Dömötör-Mátrai Beáta – Nagy Krisztina duó nyerte meg. A győztesek és a helyezettek Kertész Csaba alpolgármestertől és Lukács Lászlótól, az MRSZ ügyvezetőjétől vehették át az érmeket és jutalmakat.

 

Magyarországon egyedülálló sportlétesítmény jött létre, amely jelesre vizsgázott – mondta el lapunknak Kerekes Balázs főszervező. A Kispest SE elnökétől megtudtuk, a létesítmény alkalmassá vált arra, hogy nemzetközi versenyeknek is otthont adjon, a három új pedig fedett pályává is átalakítható. A nyolc pályán egyszerre több verseny is lebonyolíthatnak, így történt most is: a bajnoki forduló kieséses rendszere miatt a felszabadult pályákon szombaton amatőr versenyt, vasárnap pedig az U19-es Országos Bajnokságot rendezték meg nagy sikerrel. A folytatásban a következő hétvégén az U19-es OB párosai mérkőznek meg a kispesti pályákon.

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.