2023. június 02., péntek, Kármen és Anita

Válságtűrő Kispest

Kispest
2011. máj. 12. csütörtök


Egy minap megjelent kutatás szerint átlagosan 10 százalékkal csökkentek Budapesten a lakásárak az elmúlt három évben. Vannak olyan kerületek a fővárosban, amelyek különösen érzékenyen reagáltak, ilyen például a Terézváros, vagy Újpest és a XVI. kerület. A jóhír azonban, hogy az OTP kutatása szerint Kispest megtartotta értékállóságát.

Az OTP Jelzálogbank elemzői szerint a legjobban a XI. kerületben lakással rendelkezők jártak, ugyanis itt bizonyultak leginkább értékállónak az ingatlanok, sőt itt még az új lakások eladása sem zuhant a mélységbe. A legrosszabbul pedig a VI. kerület egyes részein élők járnának, ugyanis ha most adnák el az ingatlanjukat, akkor a válságot megelőző szinthez képest akár egyharmaddal is kevesebbet érnének.

A felmérés szerint a pesti peremkerületek népszerűsége is jelentősen csökkent (XV., XVI., XVII., XVIII., XX., XXI., XXIII. kerületek).

Válságtűrő jelzőt kapott ugyanakkor Kispest. Ez azt jelenti, hogy a jelentős negatív hatások elkerülték a XIX. kerületet, illetve a pozitív fejlemények, úgy mint a közterületek rendbetétele, az intézményfejlesztések képesek voltak ellensúlyozni a válság értékromboló hatásait.
A kutatás elérhető itt: KATT

© 2008-2023 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.