2019. április 19., péntek, Emma

Már ellenőrzik a parkolási engedélyeket

Kispest
2014. november 28. péntek Írta: Csizmadia Viola

 

Az önkormányzat döntésének értelmében hamarosan csak engedéllyel lehet parkolni a KöKi Terminállal szembeni lakótelepi pakolóban. Ezen a héten leszedték a fóliát a közlekedési és tájékoztató táblákról. A sorompókart ugyan még nem tették a helyére és büntetés sem kap az, aki odaparkol, csak figyelmeztetik az engedély nélküli autósokat a megváltozott szabályokra.

Az itt lakók több éves problémája oldódhat meg most azzal, hogy „Mindkét irányból behajtani tilos – kivéve engedéllyel” jelzőtáblával és sorompóval határolják le. Ennek megfelelően a korlátozott behajtási övezetbe járművel csak az önkormányzat által kiadott engedéllyel vagy jogszabályban meghatározott felmentés esetén lehet behajtani. A területet fizikai akadállyal – sorompóval – zárják le, amely csak az érvényes behajtási engedélyhez kapott kapukód segítségével nyitható – mondta kérdésünkre Gajda Péter polgármester, aki arról is tájékoztatta lapunkat, hogy eddig 638 behajtási engedély-kérelem érkezett az önkormányzathoz, ebből 536-t adtak már ki. A többi elbírálása is folyamatban van, de néhány esetben az adatok hiánya, illetve a kérelmező önkormányzati adótartozása miatt csúszik az ügyintézés.

A polgármestertől megtudtuk azt is, hogy már leszedték a fóliát a közlekedési és tájékoztató táblákról a területen, így mindenki számára jól látható a változás. A sorompókart ugyan még nem tették a helyére és büntetés sem kap az, aki odaparkol, csak figyelmeztetik az engedély nélküli autósokat a megváltozott szabályokra. A későbbiekben viszont a behajtási engedélyek meglétét a rendőrség és önkormányzati rendészet munkatársai is szúrópróbaszerűen ellenőrzik, hiányát vagy jogosulatlan használatát bírsággal büntethetik.

Az érintett útszakasz:

Lehel út szervizútján 21-27 sz. lépcsőház

Vak B. út szervizútján 54-63 sz. lépcsőház
Katica utca szervizútján 2-12 sz. lépcsőház
Kosárfonó u. 22-28.

Négy be- és kilépési ponton van sorompó, illetve egy helyszínen a Vak B. u. - Eötvös u. csatlakozásában van csak kilépési pont.

Az engedélyeket lehet igényelni a Kispesti Rendészeti Központ (Eötvös utca 3-7.) ügyfélszolgálatán ügyfélfogadási időben (hétfő 14.00-18.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00).

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.