2018. december 12., szerda, Gabriella

A Civil Fórum is üdvözölte a Rendészeti Központ megnyitását

Kispest
2014. október 08. szerda Írta: Csizmadia Viola

 

A Kispesti Rendészeti Központ munkájáról, az elmúlt időszak néhány nagyobb kerületi fejlesztésről, valamint a Karton utcai játszótérről esett szó a ciklus utolsó Civil Fórumán a Tudásházban.

A fórum elején néhány jelentős kerületi fejlesztést ismertetett Gajda Péter polgármester. Említette a Csillagfény bölcsőde és az Arany óvoda férőhelybővítését, amelyekhez 150 millió, illetve 170 millió forint európai uniós támogatást kapott a kerület. Beszélt a Családok Átmeneti Otthona új épületének felújításáról és bővítéséről, a Bolyai, az Eötvös, a Vass és a Puskás iskolák tornatermi világításának energiatakarékos és környezetbarát megoldásáról. Kitért a Puskás iskola folytatódó udvarfelújítására, valamint az Ady Endre úti és az Üllői úti közparkok kialakítására.

Bali Péter, a szeptember óta működő Kispesti Rendészeti Központ (KRK) vezetője az új szervezet működéséről tartott tájékoztatót. A roncsautók elszállításával kapcsolatos kérdésre elmondta, a szeptemberi indulás óta 44-et találtak Kispest területén, felszólításaikra 21-et már elvittek a közterületekről, felszabadítva több parkolóhelyet. Arról is beszélt, hogy jelenleg 9 rendésszel dolgozik a KRK nappali munkarendben, minden terület bejárására ugyanannyi idő jut, igyekeznek megoldani az illegális hulladéklerakás problémáját is. A központ figyeli a játszótereket, a dohányzás tiltása és a bírságolás is az ő feladatuk. A polgármester hozzátette, a tervek szerint, egyeztetve a rendőrséggel, a jövőben a térfigyelő rendszer működtetését is a rendészek végzik majd, így azonnal reagálni tudnak, ha közterületi italozást és egyéb szabálytalanságot tapasztalnak.

Vinczek György alpolgármester a Karton utcai játszótér problémájára, az éjszakai rendbontók jelenlétére tért ki. Elmondta a hívatlan vendégek a 18. kerületi Havanna lakótelepről érkeznek. Úgy fogalmazott, rendőri és kerületrendészi feladat a játszótér megóvása. Arról is beszélt az alpolgármester, hogy a választások után a Wekerlei Társaskörrel folytatódik az Integrált Városfejlesztési Stratégia egyeztetése (eddig már találkoztak lakótelepi közösségekkel, kertvárosi civilekkel és a Kispesti Ifjúsági Önkormányzat fiataljaival is).

Skoda Éva, a Helikon Kulturális Egyesület vezetője bejelentette: október 18-án délelőtt 11 órakor a Magyar Festészet Napja alkalmából megkoszorúzzák Nagy Balogh János emléktábláját a kispesti festő Ady Endre úti szülőházán.

Újra szóba került a Kispesti Vigadó sorsa. Régi vágya a civil szervezeteknek, hogy ott Civil Ház működjön. Gajda Péter elmondta, drága beruházás az épület felújítása és működtetése. Jelenleg a VAMŰSZ üzemelteti, a civilek alkalmanként nagyobb rendezvényekre igénybe vehetik.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.