2018. november 16., péntek, Ödön

Romok helyett új közpark az Ady Endre úton

Kispest
2014. október 07. kedd Írta: Csizmadia Viola

 

Elkészült a közpark az Ady Endre út 114-116. szám alatt lévő 3000 négyzetméternyi önkormányzati területen. Itt korábban két ugyancsak leromlott műszaki állapotú, életveszélyes, romos épület állt, amelybe gyakran beköltöztek a fedél nélküliek. Mostantól padok, fák és zöld gyep várja a kispestieket.

Gajda Péter polgármester az átadó ünnepségen elmondta, most is, mint korábban az volt az önkormányzat célja, hogy ne növeljék a kerület beépítettségét, hanem a zöldfelületek növelésével kellemesebbé tudják tenni az itt élők életet. Jó döntést hozott a város vezetése és a képviselő-testület, amikor a terület átmeneti hasznosításáról döntött, hiszen ha ideiglenesen is, de újabb néhány négyzetméterrel növekszik Kispesten a zöldterület nagysága. A lebontott házakkal szomszédos épületek tűzfalaira Rupaszov Dániel festett színes falfestményt – emelte ki a polgármester.

A tereprendezésre, illetve a füvesítésre, az automata öntözőberendezések beszerelésére, a 200 négyzetméteres gyöngykavicsos burkolatú, három pados sétány és pihenőtér kialakítására,
az 1175 cserje és 700 tő árvácska telepítésére, 1600 négyzetméteres füves területre 10 millió forintot különített el költségvetésében az önkormányzat.

Gajda Péter bejelentette: a tér nevére névadó-pályázatot hirdetett a kispesti önkormányzat, a hivatal november 30-áig várja a névváltozatokat a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre.

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.