2018. december 12., szerda, Gabriella

Csak ígérgetett a Fidesz 2010-ben is

Kispest
2014. október 01. szerda Írta: Csizmadia Viola

 

Szinte ugyanazokkal a programelemekkel áll elő a kispesti Fidesz polgármester-jelöltje, amit már 2010-ben is ígértek, mégsem tettek érte semmit. Ezeket a javaslatokat beterjeszthették volna a képviselő-testület elé, mégsem tették. Gyógyszerkártya, Kispest-kártya, kerületi munkahelyteremtés, 100 gépjármű bioetanol üzeművé való átalakítása. Komolyan vehető-e bármely jelölt programja, ha négy év alatt nem tesz értre semmit?

Bár kétségtelen a Fidesz mostani polgármester-jelöltje nem volt tagja a kispesti testületnek, de a most zömében újrainduló képviselői sem tettek semmit azért, hogy a 2010-ben szintén polgármesteri programként meghirdetett ígérethalmazt megvalósítsák. Ugyan többségük nem volt a testületben, de az LMP-s színekben megválasztott képviselő Gerháth Csaba mindig biztosította azt az egy szavazatot, amely olyan fideszes ügyekhez volt fontos, mint a Kispest újság megszüntetése, vagy a belvárosi Duna palota anyagi támogatása vagy, hogy saját embereiket próbálják meg elhelyezi az önkormányzati cégek élére.

Abból a programból, amit 2010-ben ígértek, viszont nem terjesztettek semmit a testület elé. Jól hangzó kampányelem maradt az ingyenes távfelügyeleti rendszer megvalósítása, az időseknek szánt gyógyszerkártyáról szóló ígéretet sem akarták megvalósítani a fideszes képviselők, pedig ezzel kampányoltak 2010-ben és most is. „Minden évben vállaljuk 100 kerületi gépjármű átalakítását E85 (bioetanol)-üzeművé” - olvashattuk szó szerint a fideszes polgármesteri programban. Természetesen ebből az elképzelésből sem kívántak az elmúlt négy évben semmit megvalósítani a jobboldali városatyák. Szakma megszerzésére irányuló tanulmányi támogatást is ígértek, de mégsem terjesztettek elő 2010 óta egyetlen javaslatot sem. Kispest-kártya kibocsátására is ígéretet tettek a fideszes képviselők, amely különböző kedvezményekre jogosít, mégsem találhatunk az elmúlt négy évből egyetlen olyan javaslatot sem, amely ennek az elképzelésnek a megvalósítását indítványozta volna. Jogosan merül fel a kérdés, komolyan vehető-e a kispesti Fidesz bármilyen polgármesteri programja akkor, ha az elmúlt négy évben saját javaslataikból szinte semmit sem terjesztettek a képviselő testület elé. A kérdésre a legutóbbi testületi ülésen is választ kaphattunk: Gajda Péter polgármester előterjesztésében állatvédelmi járőrszolgálat elindítására tett javaslatot. Ez az elképzelés szerepel a Fidesz ez évi programjában is. Az LMP-s színekben megválasztott Gerháth segítségével azonban levették napirendről a javaslatot. A kispesti állattulajdonosok pedig értetlenül álltak az eset előtt, a Fidesz már a saját programját sem támogatja? Az elmúlt négy év előzményei alapján úgy tűnik, ezen nem kell csodálkozni.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.