2019. június 26., szerda, János és Pál

Eső áztatta az idei Wekerlei Napokat

Kispest
2014. szeptember 16. kedd Írta: Csizmadia Viola

 

Huszonharmadik alkalommal rendezte meg városrész őszi szabadtéri fesztiválját a Wekerlei Társaskör Egyesület. A Wekerlei Napok programjait az eső ellenére is megtartották, csak a záró koncert vonult be a társaskör pincegalériájába - írja a kispest.hu.

A kispest.hu tudósítója arról számolt be, hogy harsonaszó nyitotta meg a 3 napos rendezvényt a Zrumeczky-kapuból, majd a társaskör galériájában megnyílt Lóth Éva fotókiállítása a gyimesi csángókról. Ezt követően Somogyvári Rudolf és Kós Béla Hazaérkezett című dokumentumfilmjét vetítették le. Este a református templomban rendeztek ünnepi hangversenyt: a Kálvin Kórus és a Wekerletelepi református gyülekezet énekkarának közreműködésével. Itt köszöntötte a megjelenteket a rendező Wekerlei Társaskör Egyesület elnöke.

Azokról a „szívvel lélekkel wekerleiekről” – a több mint ötszáz önkéntesről – beszélt, akik „fontosnak érzik a Wekerletelep egy évszázad alatt kikristályosodott értékeit, és ebből következően fontos számukra, hogy a helyi közösséget, amiben élnek, összetartsák és erősítsék”. Somlói Judit elmondta, „a mi közösségünknek komoly ereje van, amely féltve őrzött értékeinken, és az ezek mentén  nap mint nap megteremtett mikrovilágon alapul.  Sokan próbáljuk ezeket az értékeket nem csak megőrizni, de közvetíteni is mások felé. Ezt közösségi élmények, a kultúra, a sport, a játék, az örökségvédelem révén és sok más eszközzel próbáljuk tenni. A Wekerlei Napok is egy ilyen, közösségi élményt és kulturális programokat nyújtó rendezvény. A mikrovilág, amelyet magunknak teremtünk itt megmutatkozik másoknak, s mi is megmutatkozunk egymásnak. Együtt ünneplünk” – fogalmazott a WTE elnöke.

Szombat délelőtt benépesült a Szolidaritás Tere: kerekesszékes akadálypálya, hallásszűrés, kézműves foglalkozások, játékos feladatok, terápiás állatok bemutatója, pedagógiai, logopédiai, diétás, egészséges-életmód tanácsadások várták az érdeklődőket, és ismerkedni lehetett a Braille-írással is. Ott volt a Móra EGYMI, a Motiváció Alapítvány, a DOWN Alapítvány, a Vakok Állami Intézete, a Fruit of Care Nonprofit Kft., a Neo Segítőkutya Egyesület, a Közös Sors Egyesület, a Geers Halláscentrum, a Terminál Opika, a Shetland UK Nyelviskola, a Wekerlei Kulturház, a Természetes Gyógymódok Egyesülete, az Édenkert az Egészségért Alapítvány és a Biogenic Egészség Klub is. A Vöröskereszt véradókat várt a sátrába.

A Babos Bábos Társulat 5. születésnapja alkalmából különleges műsorral lepte meg a gyerekeket. Kipakolták portékáikat a vásárosok, a Borútat járva több hazai tájegység különleges borát lehetett kóstolgatni. Délután a zenepavilon vált központi hellyé: a klasszikus zenétől a rockig, estig szólt a zene, még az eső sem zavarta az előadókat és a közönséget.

Vasárnap a Művésztelepen a Babos Bábos Társulat, a Mágnes Színház előadói, Cserny Timi Pookah, Urmai Ungurán László, Zsombor Ede grafikusok, Dvorcsák Gábor, Szőke Péter Jakab, Lukovszki Zsófia festők, Soltész Melinda üvegművész és Hernádi Paula tűzzománc-művész várta az érdeklődőket, akik az alkotókkal és technikáikkal is megismerkedhettek.

A színpadon délelőtt az Új Bojtorján Együttes adott gyermekkoncertet, majd a Mágnes Színház előadását élvezhette a közönség. Délben Pálhegyi Muszil Zsuzsa tánccsoportja tartott bemutatót, majd a Napraforgó Együttes zenés, játékos koncertje következett. Kora délután kispesti táncegyüttesek –ADOL, Arcok, Vonzart – léptek színpadra.

A táncot zene váltotta, előbb a Blue Moon együttes, utána a Jerry Lee’s Rock’n Roll Service adott koncertet az időközben sátrak védelmébe húzódó, már jócskán megfogyatkozott közönségnek. Ekkora már kisebb tóvá változott át a színpad előtti tér, így az est sztárvendége, Nagy Feró már a wekerleiek között adta elő ismert dalait, megénekeltetve kicsiket és nagyokat.

A legkitartóbbakat a főtámogató önkormányzat nevében Gajda Péter polgármester köszöntötte, egyben megköszönte a szervezőknek, hogy fantasztikus programot állítottak össze. A köszöntő után Somlói Judit, a WTE elnöke átadta a társaskör díjait három kiemelkedő munkát végzett önkéntesnek: Tóth Lászlónak, Telek Anikónak és Urmai Ungurán Lászlónak. A XXIII. Wekerlei Napok az Új Bojtorján Együttes koncertje zárta, a szakadó eső miatt a társaskör pincegalériájában – adta hírül az önkormányzati hírportál, a kispest.hu.

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.