2019. április 19., péntek, Emma

Schwartz Sándor, az első magyar újszíves...

Kispest
2014. március 29. szombat Írta: varga ibolya

 

...aki 18 éve a kispesti Kós Károly Általános Iskola korábbi gondnoka, ma pedig portása. Nehezen áll kötélnek, hogy magáról nyilatkozzon, kicsit unja már, hogy időnként „felkapja“ őt a média, és akkor egymásnak adják a kicsinyke gondoki lakásban a kilincset az újságírók. Legutóbb éppen tavaly, amikor betöltötte az ötvenet novemberben, de két évvel ezelőtt, a szívbeültetés huszadik évfordulóján is volt jókora felhajtás körülötte. Aztán meg hirtelen csönd lesz, folytatódnak a munkával bőven teli, nehezen megélt, „köszönömben“ és anyagiakban ugyancsak szűkös hétköznapok, amire már csak nagyon kevesen kíváncsiak.

A mi beszélgetésünk is a szó szoros értelmében csaknem elúszott, mert találkozásunk reggelén hatalmas csőtörésre ébredt a gondnoki teendőket feleségével ellátó Schwartz Sándor. És új szív ide, új szív oda, irány a pince, ahol már bokáig ért a víz. 1992 óta egy másik, hozzá hasonló korú ember szívével a testében sem jutott soha eszébe, hogy betegsége mögé bújva meghátráljon, akár a munka, akár a nehézségek elől.

Pedig a veleszületett betegség gyerekkora óta meghatározta, alaposan átrajzolta az életét, és nem engedte, hogy álmai, vágyai megvalósuljanak. A csepeli cinkor tekintetű, szókimondó fiú az általános iskolában még arról ábrándozott, hogy válogatott labdarúgó vagy autóversenyző lesz. Felnőttként szeretett volna legalább jogosítványt szerezni, de akkor a betegség, a műtét megakadályozta ebben, ma meg már a gyerekek taníttatására és a mindennapi megélhetésre kell az, amit ketten keresnek.

Arra a kérdésre, hogy soha nem látta annak valamilyen előnyét, hogy az ő mellkasába ültettek esőként új szívet Magyarországon, hosszasan néz a távolba. Nemhogy előnye nem származott ebből, de még figyelembe sem vették soha - mondja. Judittal, a feleségével azután kerültek 1995-ben, amikor munkanélküli lett és már nem tudták eltartani az akkor bővülő családot. Gondokként egy intézményben élni nem könnyű feladat, állandó készenlét, sokkal több munka, feladat, kötelesség, mint amennyi a napi négy órába belefér, és a túlmunkát nem fizeti meg senki. Hiába a nyári szünet az iskolában, a vakáció idején zajlanak a felújítások, a festések, a javítások, így bizony évek óta nem voltak szabadságon. Igaz, nyaralásra a rokkant járadékból, és a négy órai munkáért járó jövedelemből nem igazán futná, így rajta kívülálló okok miatt gyerekeivel szemben az a legnagyobb adóssága, hogy nem tudnak közösen nyaralni, de még néhány napot kirándulni sem, és ez fáj, de nagyon - meséli.

Közös gyerekeik, a hamarosan érettségiző Alexandra, és a második nevében Schwartz Sándor műtétjét végző Szabó Zoltán professzor emlékét őrző, nyolcadikos Sándor Zoltán, tudják ugyan, hogy édesapjuk az első magyarországi újszíves, de ennek nehézségei, bonyodalmai otthon soha sem téma. Korábban még sokat focizott, futott velük és az iskolába járó gyerekekkel az udvaron, vagy az iskola körül, de ma már hamar elfárad. Ennek ellenére az iskolában még soha senki sem hallotta a szívére panaszkodni.

A 28 éves korától új szívvel élő, kesernyés humorú Schwartz Sándornak jócskán maradtak soha be nem teljesülő álmai, vágyai. Gyermekkori vágyaiból egy dolgot sikerült megvalósítania, és ma már csak az élteti, hajtja napról napra, hogy családját biztonságban tudja, egy kicsit boldogabbnak lássa.

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.