A Vénusz vonzása, avagy így láttatja Kispestet az író, Závada Péter

„Egy várost nem a téglák, hanem a benne lakók történetei építenek fel” – ajánlják az olvasók figyelmébe Pest-Buda-Óbuda egyesítésének, a fővárosi születésének 150. évfordulója alkalmából megjelenő Budapest Nagyregényt, 23 kerületi történetet, 23 ismert szerző tollából.

Egy véletlen sorsolás folytán a könyv kispesti fejezetének írására Závada Péter írót kérik fel. Amikor Tímár Andrea (Kispest TV) szerkesztő-riporterrel közösen régi kispesti élményeiről, a könyv helyi fejezetének írásáról faggatjuk, láthatóan szívesen mesél mindarról, ami vele fiatal felnőttként Kispesten történt.

Tulajdonképpen mi is ez a Budapest Nagyregény?

Ez egy fővárosi projekt a 150. évfordulóra, amelyben ismert kortárs írók készítettek kerületenként egy-egy szöveget, és ebből szerkesztettek egy nagy könyvet. A kötet megszületését hónapokon át tartó háttérben folyó kutatómunka és civilektől kapott történetek gyűjtése előzte meg.

Kik írták a kerületi fejezeteket?

Cserna-Szabó András (I.), Krusovszky Dénes (II.),Vámos Miklós (III.), Tompa Andrea (IV.), Bartók Imre (V.), Fehér Renátó (VI.), Kemény Zsófi (VII.), Szvoren Edina (VIII.), Simon Márton (IX.), Mán-Várhegyi Réka (X.), Nagy Gabriella (XI.), Háy János (XII.), Németh Gábor (XIII.), Tóth Krisztina (XVI.), Karafiáth Orsolya (XV.), Kiss Noémi (XVI.), Grecsó Krisztián (XVII.), Dunajcsik Mátyás (XVIII.), Szabó T. Anna (XX.), Szécsi Noémi (XXI.), Kemény István (XXII.) és Dragomán György (XXIII.).

Választotta, vagy kapta Kispestet?

Sorsolás útján kaptam ezt a kerületet... De egyáltalán nem bánom, nem ijedtem meg a feladattól, sőt, örültem, amikor kiderült, hogy Kispest lesz a hely, amelyről írni kell. A húszas éveimben laktak itt barátaim. Jártunk hozzájuk, ha nem is rendszeresen, de többször megfordultam náluk. Itt lakott az akkori rap kiadónk, a Wacuumairs két tagja, a Fhészek zenekarból Steve (aka Kórboncnok Pisti) és Ottó is. És ide jártunk meglátogatni Owist, a magyar breaktánc megkerülhetetlen figuráját. De volt egy szerelmem Lőrincen, akihez pedig Kispesten át vezetett az út ... Így voltak jócskán emlékeim, amelyek a környékhez fűződtek.

Ha választhatott volna, melyik kerület lett volna szívéhez közelebb?

Nem lett volna semmivel könnyebb dolgom, ha akár a mostani lakhelyemről, a II. kerületről, vagy Békásmegyerről kellett volna írnom.

Mi a műfaja a kötetnek? Milyen kötöttségeket kellett megtartania az íráskor?

Talán leginkább novellafüzérnek nevezhetnénk, mert szereplőik által kapcsolódhatnak egymáshoz a kerületek történetei. Nem volt formai megkötés, de a karakterszámot 30 ezer karakterben határozták meg fejezetenként. Azt is kérték, hogy minimum két idősíkot használjunk, az elbeszélés jelene a Budapesthez való csatlakozástól számítva legyen az elmúlt 150 évben valamikor, így például a pesterzsébeti elbeszélés jelene 1950 és 2023 között, de Óbudáé 1873 és 2023 között lehetett bármikor. Kispestnél ez a fővárosi városrésszé, kerületté váláshoz kapcsolódik. Az is kötöttség volt, hogy az adott kerületből minimum három helyszínt kellett „játékba hozni”. Az lehetett olyan is, ami hajdan létezett, de ma már nincs, így bukkan majd elő a nagy könyvben a lágymányosi Konstantinápoly, vagy a XV. kerületi Liva-malom.

Tudta munka közben, hogy a többiek hol tartanak, mit találtak ki, miről és kiről mesélnek?

A szervezők külön felhívták a figyelmünket arra, sőt ajánlották is, hogy olvassunk bele mások írásaiba. Kapcsolódhattunk tetszőlegesen egyik-másik kerülethez, és előfordult az is, hogy egy-egy fejezet főszereplője más kerületben mellékszereplőként tűnik fel. Például a lecsúszott rockzenész az én történetemből, a családsegítős anonim alkoholisták csoportból, Cserna-Szabó András fejezetében tudtommal szintén fölbukkan.

Anélkül, hogy túl sokat árulnánk el a kispesti fejezetről, mégis mondjunk valami kedvcsinálót az olvasóknak!

Szerettem volna olyan történetet írni, amelyben nem a konkrét mozgás az érdekes, hanem a gondolati távlatok. Kispesti emlékeimre építve a valóság és a fikció keveredik az írásban. Ez egy belső utazás, valós és álomjelenetekkel, ma is létező helyszíneken.

Mivel mostanában sokat foglalkoztam rehabilitációs intézetek életével, mert most mutattuk be az Őrkény Színházban Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusából az átiratomban készült Lidércek, Shaxpeare, delírium című darabot Bodó Viktor rendezésében, ezért kerestem ehhez hasonló helyszínt Kispesten is. Így esett a Kispesti Családsegítőre (ma Kispesti Szociális Intézet) a választásom a történet kiindulópontjának. Gergő, a főhős, a szöveg egyik szereplője nagyon kicsi területet jár be a történet ideje alatt Kispestből. Elindul a családsegítőből, végigmegy a Táncsics utcán, átmegy az Üllői úton, a Kossuth Lajos utcán eljut a Városháza térre, ott kanyarog erre-arra, míg hazaér, mert az egyik panelban lakik a tér közelében. Míg bejárja ezt az utat, nézi a boltokat, éttermeket, amelyek útba esnek, közben pedig visszapörgeti az időt, visszaemlékezik a múltjára, megnyílik előttünk életének története. A végén még van egy álomjelenet, amely időben visszavisz bennünket 1998-ba és a harmadik helyszínre, a Kispesti Társaskörbe, a Fő utcába.

A nagy könyv kispesti fejezetének a címe: A Vénusz vonzása. De ki valójában Vénusz?

Vénusz Gergely Gyula, sírköves, egy neves kőfaragó dinasztia legfiatalabb tagja, akinek apja maga is híres kőfaragómester, Kispest díszpolgára volt. A fiú mind a mai napig sírkőfaragó vállalkozást működtet, viszi tovább a generációs családi hagyományt. Találtam egy gyászjelentést az interneten az idősebb Vénusz Gyula haláláról, akinek lelkész végzettsége volt ugyan, de sírkőfaragóként dolgozott, mert a szocializmusban nem lehetett lelkész. Vállalkozóként belevágott a sírkőfaragásba, vallásos ember lévén pedig templomok belső tereinek kialakítását is szívesen vállalta. Izgalmasnak tűnt ez az élet- és családtörténet egyaránt.

Miért éppen ő lett történetének másik főszereplője?

Szeretem a véletlenszerű dolgokat, amelyek engem is meglepnek. A neve ragadott meg elsődlegesen. Vénusz. Nagyon szép névnek tartom. Aztán megtaláltam a kispesti temetőben készült képet a sírboltjáról, amelyet a család sírkőfaragói készítettek. Ez még közelebb hozta őt hozzám.

Járt mifelénk mostanában?

A fejezet írásakor nem jártam Kispesten, de a Google maps segítségével szinte házról, házra jártam végig a főhőssel az utat, ami önmagában is érdekes utazás volt 3D-ben, így próbáltam pontos maradni. Mindig éreztem Kispest vonzerejét. Nekem ez a városrész otthonos. Jól ismertem ezt a raphez és a breakhez kapcsolódó panelházas környezetet, így emlékezetből, fantáziám segítségével tudtam reprodukálni mindent a szöveghez. Nem éreztem szükségét, hogy újra elmenjek Kispestre, mert lehet, hogy legbelül nem is akartam szembesülni azzal, milyen most a valóságban. Elképzelhető, nekem fontosabb, hogy a fejemben milyen maradt.

Závada Péter – TIZENKILENCEDIK

A Vénusz vonzása (részlet)

„Már majdnem teljesen besötétedett, mire Gergő elhagyta a tizenegy emeleteseket. Elhaladt a SPAR előtt, a fa körcikkelyekből összeragasztott virágágyások mellett, és az Üllői felé vette az irányt. Ahogy balra pillantott, látta, amint a sötétben tolakodóan fölfehérlik a dohánybolt légkondijának alumíniumdoboza, jobbra pedig, a Sütőgép pékség rácsos ablaka mögött, a félhomályban színes bulvármagazinok sorakoznak. Lesétált a lépcsőn, átvágott a villamossíneken, majd keresztülbaktatott a megállón, ugyanazok a bástya alakú, beton térkövek mindenütt, motyogta ingerülten, az egész várost ezzel kövezték le, hogy egy négyzetméter zöld nem sok, annyi se maradjon. Aztán balra fordult, elsétált a kebabos, az OTP, majd a Lapcenter épülete előtt, végül pedig jobbra fordult a Kossuth utca sarkán, ahol napközben még rikító zöld láthatósági mellényben munkások döngölték a homokba a frissen lerakott térköveket.

Már vagy öt éve lakott itt, helyinek számított tehát, ha bennszülöttnek nem is, ismerte és magáénak érezte a környéket, és nemrég megállapította, hogy feléledt benne valami kezdődő lokálpatriotizmus is, a kispesti szív benne is dobogni kezdett…”