2019. október 14., hétfő, Helén

Fákat fogadtak örökbe

Kispest
2019. szeptember 19. csütörtök Írta: Csizmadia Viola

 

A Te is fogadj örökbe egy fát gyermekednek! elnevezésű program keretében idén 23 kisgyereknek lett saját táblával jelzett fája a felújított és most átadott Kút-tó erdőben a Vak Bottyán utca és a Liszt Ferenc Repülőtérre vezető gyorsforgalmi út között.

Az önkormányzat egyik legnépszerűbb rendezvénye a Te is fogadj örökbe egy fát gyermekednek! elnevezésű program, amely keretében 2011 óta több száz kisgyereknek lett már saját jelzésű fája Kispest közterületein, például a Fő utcában, az Atatürk téren, a Dobó Katica utcában, az Ötvenhatosok terén. A programot azért indította útjára az önkormányzat, és azt szimbolizálja, hogy a kispestiek számára is fontos, hogy szebb és zöldebb legyen a kerület, ezért részt vesznek a közös kerületszépítésben. Bár a fák örökbefogadása különösebb kötelezettséggel nem jár, de azért mindig bízunk abban, hogy az örökbefogadók valamilyen módon gondját is viselik azoknak a fáknak, amelyeket a szüleik, nagyszüleik számukra örökbe fogadtak – mondta Gajda Péter azon az ünnepségen, amelyet az újonnan átadott pihenőparkban tartottak, ahol idén 23 díszfát fogattak örökbe.

Az örökbefogadás alkalmából a polgármester emléklapokat adott át a családoknak, majd közösen elültettek egy fát a nap emlékére a parkban.

A közösen elültetett fa egy déli ostorfa volt, amely jól tűri a város környezetet – tudtuk meg Tichy Judittól, a Zöldprogram iroda vezetőjétől, aki örömmel válaszolt az örökbefogadó gyerekek szüleinek kérdéseire a kiültettet fákkal és azok gondozásával kapcsolatban.

 

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.