2019. szeptember 20., péntek, Friderika

Szezonnyitó a mini KRESZ-parkban

Kispest
2019. máj. 16. csütörtök Írta: Csizmadia Viola

 

Kránitz Krisztán, a terület önkormányzati képviselője, a park ötletének támogatója 2014-ben a környéken élőkkel közösen kezdeményezte, hogy a Hunyadi utca – József Attila utca kereszteződésében lévő játszótér folytatásaként a korábbi beton pingpongasztalok, valamint a már repedezett és töredezett aszfalt helyére készüljön el egy kerékpáros park kisgyermekeknek (2-7 éves korosztály) – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

A polgármester örömmel tájékoztatott bennünket arról is, hogy mostantól a KRESZ-parkban hetente három alkalommal, kedden, csütörtökön és szombaton 8-18 óráig egész nap működni fognak a közlekedési lámpák, így a kispesti gyerekek ezeken a napokon gyakorolhatják a közlekedés szabályait.
Gajda Péter kérdésünkre elmondta azt is, hogy a nyár végére elkészül a „nagyok” KRESZ-parkja is az Eötvös utcában, amelyre a kispesti önkormányzat 100 millió forint támogatást nyert a fővárosi önkormányzattól a 2018. évi Tér_Köz pályázaton.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a főváros a KRESZ-park funkció újbóli kialakítását támogatta kötelező elemként, de lesz hely pingpongasztaloknak, felnőtt fitnesz és street workout (saját testsúlyos) elemek létesítése, kutyafuttató kiépítésére ivókúttal, játékokkal, játszótér építésére a közlekedés témaköréhez kapcsolódó játszóeszközökkel. A területen a sport- és játszófelületek gumiburkolatot kapnak, míg a járdák térkőből, a KRESZ-park felülete pedig felfestett betonból készül majd.
A pályázati támogatáson kívül az önkormányzat jelentős összeggel járul majd hozzá a felújításhoz, ezért a főváros által támogatott és kötelező funkciókon kívül egyéb elemekkel is bővültek a tervek. Ilyen például a telepített kültéri illemhely, a 230-280 méter hosszú futókör megépítése, időseknek kialakított pihenőtér, ivókút és a közvilágítás. Sok-sok padot és hulladékgyűjtőt telepítenek majd.

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.