2018. november 14., szerda, Aliz

Az Árnyas ovisok is csatlakoztak a török kulturális programhoz

Kispest
2018. november 08. csütörtök Írta: Csizmadia Viola

 

 

A Szivárvány óvoda után az Árnyas ovi kicsinyei is ismerkedhetnek a török kultúrával az önkormányzat és a Yunus Emre Intézet, a Török Kulturális Központ közös programjában.

 

A mai programindítón a házigazda, Szücsné Juhász Csilla óvodavezető köszöntötte a vendégeket, köztük Prof. Dr. Emel Gülden Oktayt, a török nagykövet feleségét, Gajda Péter polgármestert, Yakup Gült, a Yunus Emre Intézet igazgatóját és Vinczek György alpolgármestert.

Megnyitójában Kispest polgármestere arról beszélt, hogy Kispest és a török testvérváros, Pendik már nyolc éves kiemelkedő kapcsolatát a mély barátság jellemzi. A két város vezetése mindent megtett azért, hogy a barátság elmélyülhessen, és a két városrész (Pendik egyik kerülete Isztambulnak) lakói megismerhessék egymás kultúráját, hagyományait, gasztronómiáját. Fontos állomása volt ennek a kapcsolatnak a Szivárvány óvodában év elején indult program, amelyet az óvoda és a szülők kezdeményeztek, és amely most – a Szivárvány mellett – az Árnyas óvodában folytatódik. A program sikeres, általa már nem csupán a kispesti felnőttek, valamint általános és középiskolások, hanem az óvodások is megismerkedhetnek a török kultúrával.

Yakov Gül köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az Európában példa nélküli programot kizárólag abból a célból valósították meg, hogy értékeket adhassanak át. Mint mondta, reméli, hogy a mostani is hasonlóan sikeres lesz, mint a korábbi.

A folytatásban a Vonás utcai óvoda Hangya csoportja kedveskedett műsorral a vendégeknek, majd az intézet igazgatója és Prof. Dr. Emel Gülden Oktay ajándékot nyújtott át Szücsné Juhász Csilla óvodavezetőnek.

A most indult és tavaszig tartó program során a Szivárvány és az Árnyas óvoda ovisai török népi mondókákkal, dalokkal, mesékkel, táncokkal, az ebru-festészettel, fonalkészítéssel, gyermekjátékokkal és ízekkel ismerkednek, kirándulnak a budapesti török emlékhelyekre, és óvodapedagógiai foglakozás is vár rájuk a Nemzeti Múzeumban.

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.