2018. október 19., péntek, Nándor

Hörnyéki Fruzsina Anna, a Kispesti Ifjúsági Önkormányzat polgármestere

Kispest
2018. október 06. szombat Írta: Varga Ibolya

Csak kevesen tudják, hogy már 1997 óta létezik a Kispesti Ifjúsági Önkormányzat (KIFÖ). Mint a „nagytestvérnek”, a városi önkormányzatnak, itt is van polgármester, dolgoznak az alpolgármesterek, sőt mostanában bizottságok is alakultak. A KIFÖ szeptemberben megkezdte idei munkáját.

Az első testületi ülések egyike után Hörnyéki Fruzsinával, a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium végzős tanulójával, a KIFÖ polgármesterével beszélgettünk az Ady Endre Református Általános Iskola második emeletén lévő bázison.

Igencsak vidáman, mégis hatékonyan zajlott a mai testületi ülés. Milyen gyakran találkoznak a képviselők?

Hetente egyszer, hétfőn találkozunk. Ilyenkor beszéljük meg az előttünk álló feladatokat. Ha komolyabb feladat előtt állunk, vagy va lamilyen tervet készítünk, akkor akár gyakrabban is összejövünk. Most például a kerületi futóversenyre megyünk segíteni. De már előkészítjük az év egyik legfontosabb KIFÖ-rendezvényét, azt a többfordulós vetélkedőt, amelyet a kerületi iskoláknak rendezünk. A tervek szerint idén a művészetek témakört választjuk, ezen belül is talán a 80-as évek filmjei, zenéi, vagy talán mindkettő, lesznek a feldolgozandó, kutatandó témakörök. De ebben még nem született döntés, majd legközelebb.

Minden iskola delegál képviselőt?

Jelenleg 9 kerületi általános iskola és két középiskola képviselteti magát. Sajnos nem minden iskolából választottak diákot szervezetünkbe. (Két egyházi intézményből és két kerületünkben működő középiskolából már évek óta senkit nem delegálnak az ifjúsági önkormányzatba. Ez nem jelenti azt, hogy ott nincs diákönkormányzat, csupán időhiány miatt már nem csatlakoznak a KIFÖ-höz.

Ki lehet képviselő a KIFÖ-ben?

Alapfeltétel, hogy a jelölt felső tagozatos és valamennyire önálló legyen, ezért 5. osztályosok nem nagyon szoktak jelentkezni. Vannak olyan programok, amelyekre már egyedül kell eljutniuk a tagoknak. Ezen kívül a jelöltnek az iskolai diákönkormányzat tagjaként a legtöbb szavazatot kell összegyűjtenie a helyi választáson, mert csak akkor képviselheti az iskolát a KIFÖ-ben.

Ez azt jelenti, hogy van rendes választási kampány?

Úgy bizony. Ezt nagyon komoly előkészítő munka előzi meg. Sőt van választási bizottság, az iskolák a szavazókörök, ahol aláírásokat kell gyűjteni, kampánybeszédet kell mondani, plakátot kell készíteni a jelentkezőnek. Van, ahol több jelölt is van, ilyenkor komoly a verseny csakúgy, mint a felnőtt társadalomban. Ezeket a kampányos napokat, amelyek akár egy hónapig is eltarthatnak, nagyon szokták élvezni a kisebbek is.

Nehéz képviselőket találni?

Az általános iskolában még könnyű, de a középiskolások között már nehezebb erre a posztra vállalkozót találni. Heti rendszerességgel van gyűlésünk, hétvégén gyakran egyéb programokon veszünk részt, amin a részvételt a tanulás és más feladatok mellett nekik nehéz megoldani. Pedig ezt a munkát a kötelező ötven óra közösségi szolgálatba is be lehet számítani. Azt tapasztalom, hogy a „nagyobbak” nehezebben állnak már ki egy-egy ügyért a közösség elé. Engem viszonylag korán megválasztottak az iskolai diákönkormányzatba, így nekem ez már nem okoz nehézséget, de aki középiskolás korában kezdi ezt, annak nem könnyű.

Milyen gyakran van ifjúsági polgármesterválasztás?

A képviselőket kétévente választják meg az iskolák tanulói. Tavasszal volt váltás az iskolákban. A KIFÖ képviselő-testülete az alakuló ülésén választja meg az ifjúsági polgármestert és a két alpolgármestert. Engem most újraválasztottak. Ez azt jelenti, hogy már harmadik éve vagyok képviselő, és második éve vezetem a Kispesti Ifjúsági Önkormányzatot.

„Ciki” ma ilyen feladatot elvállalni?

Semmiképpen nem ciki! Én nagyon büszke vagyok arra, hogy évekig voltam képviselő, és most pedig újraválasztottak. Legtöbben a tanulás miatt hagyják abba a képviselőséget. Sokan félnek attól is, hogy valamit elrontanak, nem döntenek jól, nem tudják jól képviselni a többiek érdekeit. Akik nem tagjai ennek a közösségnek, csak azokat a komoly kifejezéseket hallják, hogy önkormányzat, meg bizottságok, azt gondolják, hogy ez valami nagyon bonyolult dolog.

Csak nem politikusi pályára készülsz?

Nem, de remek döntésnek tartom, hogy annak idején elindultam a képviselőválasztáson! Mások mesélik, hogy az itt töltött évek indították el őket a politika, a társadalomtudományok felé. De ha nem is a politikai életben találja meg a jövőjét valaki, a diákönkormányzatban végzett munka jó iskola arra, hogy megtanuljuk a közösségben való viselkedést, a vitatkozást, az érvelést, ezt itt remekül lehet gyakorolni, vagy látni, hogyan működik, szerveződik egy demokratikus szervezet. Ha minden jól megy, villamosmérnök szeretnék lenni, mert a tervezés, kísérletezés és az elektronika nagyon érdekel. Ezért fizika és matematika „fakton” tanulok a gimnáziumban.

Mi lesz az érettségi idején? Van helyettesed?

Mivel most én képviselő is vagyok, nekem van egy helyettesem az iskolában is. Az érettségi idejére ő venné át a munkát helyettem, és jövőre egy időközi választást is kell majd tartani a gimnáziumban. Akik „kinőnek” a középiskolás korból, kispestiként 22 éves korukig részt vehetnek a KIFÖ munkájában, bizottsági tagként, de már nem lehetnek képviselők. Így vannak visszajáró régi diákok is a testületben, akik nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, és véleménynyilvánítással, ötleteikkel nagy mértékben segítik a munkánkat.

Miben hallatta már a KIFÖ a hangját?

Tavaly menza-ügyben volt véleményünk és ötletünk, hiszen tagjaink között is sokan vannak, akik az iskolában étkeznek. Mi akkor javasoltuk, hogy a Deák Gimnáziumhoz hasonlóan, a többi intézményben is választhassanak A- és B-menüből a gyerekek. Sajnos az étel minőségét mi megváltoztatni nem tudjuk, de a véleményünket azért elmondtuk. Ha idén is megkérdeznek bennünket, szívesen elmondjuk, mit gondolunk erről. Volt rá példa, hogy más ügyben, például a Semmelweis Szakgimnázium előtti tér kialakításával kapcsolatban kérték az ötleteinket, véleményünket, hogyan oldható meg, hogy a tér a diákoknak is jó legyen, de a lakókat se zavarják a tanulók, ha kimennek az iskola elé.

Milyen konkrét feladatok várnak mostanában a testületre?

Jó lenne részt venni a Kispesti Önkormányzat testületi ülésein, de sajnos ezek zömében tanítási időben vannak, így ezt nehéz összeegyeztetni. Egyéb elfoglaltságaink miatt más alkalmakkor is el kell jönnünk az iskolából, a tanulás rovására nem mehet ez a tevékenységünk. Még ebben a tanévben kakaótúrára szeretnénk menni a Városházára. Aktívan segítünk majd kerületi versenyeken, mezei futóversenyen, az őszi és tavaszi úszóversenyen, a Wekerlei Székelykapu-futáson, de eljárunk a kerületi megemlékezésekre is. Ha idén is hívnak minket, természetesen szívesen elmegyünk majd a WKK-ba. Szeretnénk, ha jól működnének a képviselő-testület mellett a most megalakított különböző bizottságaink, a humánpolitikai, pénzügyi, a környezetvédelmi, a média, a sport és az ügyrendi. A bizottságok működését még most dolgozzuk ki, mert viszonylag kevesen vagyunk, döntéseinket együtt hozzuk, közösen dolgozunk.

Pénzügyi bizottság is lesz?

Igen, mert a KIFÖ-nek van saját költségvetése. Közösen döntünk, milyen programokra használjuk fel a Kispesti Önkormányzattól kapott támogatást. Ebből a pénzből finanszírozzuk a kerületi iskolásoknak általunk szervezett, meghirdetett vetélkedő résztvevőinek jutalmazását, a káptalanfüredi táborunkat, csapatépítő programjainkat, kirándulásainkat is.

Van felnőtt segítőtársa a KIFÖ-nek?

Annak ellenére, hogy a KIFÖ teljesen önállóan dolgozik, a munkánkat az önkormányzat ifjúsági referense, Mikófalvi Ágnes segíti. Gyakran konzultálunk Vinczek György alpolgármesterrel is.

 

 

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.