2018. október 19., péntek, Nándor

A Kihagyhatatlan tizenegyes

Kispest
2018. június 11. hétfő Írta: Csizmadia Viola

 


Míg a város más kerületeiben szervezett szabadtéri programokat nem kímélte egy-egy kiadós zápor, addig Kispestet elkerülte a kora nyári átvonuló viharzóna. A hagyományoknak megfelelően tűzijátékkal ért véget a 11. Kispesti Városünnep a Templom téren. Idén a megszokott gyerekprogramok, kirakodók mellett sok-sok újdonsággal is várták a kispestieket.

Sok mindenben különleges és kihagyhatatlan ez az ide tizenegyedik Kispesti Városünnep, amelyet Kispest önálló várossá válásának 147. évfordulóján tartunk. A rendezvény szlogenje, a Kihagyhatatlan 11. többek között arra is utal, hogyn néhány nap múlva kezdődik a foci vb, de most először volt sportolói sátra a Budapesti Honvéd FC-nek, ahol különböző relikviákat lehetett vásárolni és a játékosok váltották egymást a nap folyamán. Szintén kihagyhatatlan látnivaló volt a Magyar Honvédség toborzója, mert a közel harminc katonával kivonuló hadsereg több sátorban mutatta be a különböző haditechnikai eszközöket, egyenruhákat, híradós eszközöket, a különböző légi járműveket, és „csináltak kedvet” a katonaélethez. De új volt idén a műsorvezető, Váczi Gergő is, aki Kovács Áront helyettesítette idén – fejtjük meg közösen a program mottóját Gábor Ilonával, a KMO igazgatójával.

Az eseményre kilátogató Gajda Péter polgármester is úgy fogalmazott, hogy ezek a városünnepek immáron 10 éve kihagyhatatlanok, így ez a tizenegyedik is az, hiszen évről-évre olyan programokat szerveznek a KMO munkatársai, amelyekért érdemes kilátogatni a Templom térre.

A nagyszínpadon egymást érték a koncertek. Délelőtt Bíró Eszter, majd Brass in the five fiúcsapata állt a színpadra. Őket követte Szabó Ádám, Kozma Orsi és Rácz Gergő. Ivan &The Parazol előtt a Desperado és Miller Zoltán lépett a közönség elé.

Az esti szuperkoncert, a Zenevonat az LGT sztárjaival, előtt Hiller István és Burány Sándor röviden köszöntötte a kispestieket az ünnepen.

Bár a Shopmark (Europark) átépítése még csak a falak bontásánál tart, de a Városünnepre kilátogató kispestiek vr-szemüvegben (virtuális valóság) 3D-ben már körbejárhatták az év harmadik negyedében alaposan megújuló bevásárlóközpont szegleteit – mesélte Marian Andrea, a Shopmark marketing managere.

Siklós Zsuzsannát, a Kispesti helytörténeti Gyűjtemény vezetőjét is meglepte az az óriási érdeklődés, amely Üllői út, ami összeköt című vándorkiállítást kísérte a Nagy Balogh Kiállítóteremben. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény és a Tomory Lajos Múzeum közös helytörténeti tárlata azt mutatja be, hogy villamosra szállva, mit is láthattak az utasok az 1900-as évektől az 1980-as évek közepéig a Kálvin tértől a Szarvas csárdáig. A vándorkiállítás, amelynek központi megnyitóját a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben tartottak május végén, nagyon egyszerű kivitelű, könnyen áttekinthető, nem véletlen tehát, hogy kicsik és nagyok is szívesen bogarászták a képeket, keresték a még ismerős épületeket, helyeket. A gyűjteményvezető szerint a kiállítás anyaga azért is különleges, mert a kispesti rész fotói még a Vöröshadsereg (Üllői út) út szanálás előtt készültek, amikor apró részletességgel, beazonosíthatóan örökítették meg az utókornak a hatvanas-hetvenes években.

A kiállítás szeptember végéig lesz Kispesten, majd innen Lőrincre „megy”. A forrásértékű anyagok olyan helytörténeti értékét mutatja, hogy akár egy kötetbe rendezve is érdekes olvasmányt jelentenének, nem csak a kispestieknek – teszi hozzá Siklós Zsuzsanna.

A Kispesti Önkormányzat sátrában a nap folyamán a város vezetőivel és a képviselő-testület tagjaival találkozhattak rendhagyó fogadó óra keretében a kispestiek. Itt volt többek között Gajda Péter polgármester, Kertész Csaba és Vinczek György alpolgármesterek, Szujkó Szilvia, Varga Attila, Ékes Gábor, Fekete László, Lazányi Ferenc.

A kirakodóvásár ide „sztárjai” a különböző alakot öltő, egyszerűen csak nyomkodással működő, a levegőbe szaporán színes szappangömböcskéket engedő buborékfújók voltak.

A hagyományoknak megfelelően tűzijátékkal ért véget a 11. Kispesti Városünnep a Templom téren.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.