2018. november 17., szombat, Hortenzia és Gergő

Már a nyár elején megkezdődhet a wekerlei kispiac átépítése

Kispest
2018. április 27. péntek Írta: Csizmadia Viola

A fővárosi közgyűlés éppen egy esztendeje döntött a piac felújításának pályázati támogatásáról. Mostanra már elkészültek a tervek, május végén, június elején megkezdődhet a wekerlei kispiac átépítése. A látványterveket a Hetedhét Építész Kft. készítette – tudtuk meg a Városházán.

Száztíz millió forintot nyert a kerület a főváros TÉR_KÖZ pályázatán a wekerlei kispiac átépítésére. Ez az összeg jóval kevesebb, mint amennyire pályáztunk, ezért még mintegy 60 millió forint saját forrást hozzá kell tennünk a beruházáshoz. Tél elejére befejeződhetnek az előkészületi munkálatok, az új piac arculatában illeszkedik Wekerletelephez, a kispestiek és a wekerleiek kulturált körülmények között vásárolhatnak majd – mondta el Gajda Péter polgármester.

A beruházást koordináló Kispest Városfejlesztési és Üzemeltetési Kft. ügyvezetőjétől, Horvát Gyulától megtudtuk, a piac átépítése két ütemben zajlik. Az első szakaszban a Gutenberg körút és a Nádasdy utca felőli oldal kerül sorra. Ez alatt a Pannónia utcai pavilonokban és az őstermelői asztalokon folyhat az árusítás. A második ütemben a Pannónia utcai részt építik át. Horváth Gyula elmondta, a 862 négyzetméteres terület 476 négyzetmétere épül be, 5 üzlethelyiséget, valamint egy közösségi helyiséget alakítanak ki, és visszakerülnek az árusítópultok is a területre. A teljesen önkormányzati tulajdonú komplexumban minden árus ugyanazt a nagyságú üzletet kapja vissza, mint amit eddig bérelt, és a bérleti díj sem változik.

Az önkormányzat 2016-ban nyújtotta be a piac-átalakítási pályázatot a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ felhívására, és a támogatásról tavaly döntött a Fővárosi Közgyűlés. Ezt követően a piacosokkal, a Wekerlei Társaskörrel és az őstermelőkkel egyeztetve készültek el a tervek – tájékoztatta lapunkat Vadon Etelka, a Polgármesteri Kabinet Iroda Társadalmi Kapcsolatok Csoportjának vezetője.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.