2017. december 12., kedd, Gabriella

Genetikus-rákkutató a Gábor iskolában

Kispest
2017. szeptember 26. kedd Írta: Csizmadia Viola

Horváth József biológus volt az első vendége a Kállai Szilvia, az önkormányzat romaügyi referense kezdeményezésére létrejött, a kispesti önkormányzat által támogatott oktatási- motivációs előadássorozatnak.  A fiatal rákkutató 2015-ben megkapta az Aranypánt-díjat, amelyet hétköznapi roma hősöknek adnak.

Teljesen megtelt az iskola emeleti osztályterme: 6-7-8. osztályos diákok és érdeklődők – köztük Vinczek György alpolgármester – érkeztek meghallgatni a fiatal debreceni kutatót, beszélgetni vele.

Dessewffyné Szabó Erzsébet igazgató elmondta: rendhagyó osztályfőnöki óra keretében évek óta meghívnak olyan sikeres embereket, akik példát mutathatnak a gyerekeknek. Remélem ennek a sorozatnak az előadásai-beszélgetései is megerősítenek néhány gyereket abban, hogy ha van céljuk és azért küzdenek, akkor eljuthatnak valahová.

Horváth József mesélt gyermekkoráról, arról, hogy az egyik karcagi cigánytelepen nőtt fel, példaképe nem volt, cigányságát átokként élte meg. A kitűnően tanuló fiút középiskolai biológia tanára támogatta és ösztönözte, egyetemet végzett, biológusi, majd genetikusi diplomát szerzett, jelenleg PhD-hallgató, rákkutatással foglalkozik. Arról beszélt, hogy szemléletváltással, céltudatossággal, hosszú távú tervezéssel fordította meg a hátrányt, hitt és bízott önmagában. Elmondta, a negatív sztereotípiák lebontásán dolgozik, fontosnak tartja, hogy élete, eddigi sikereivel együtt példa legyen, hogy ezzel is segíthessen a gyerekeknek. Hangsúlyozta, hogy a tanulás a legfontosabb a cigány fiatalok számára.

A program szervezője, Kállai Szilvia, az önkormányzat romaügyi referense lapunknak elmondta, az előadássorozat – amelyben sikeres, diplomás cigány emberekkel találkozhatnak a diákok ­– célja, példát mutatni a gyerekeknek, főképp a roma gyerekeknek, hogy elhiggyék, a tanulás érték.

 

© 2008-2017 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.